Ugrás a fő tartalomra

Christian Kobi és Sőrés Zsolt duója @Lumen Kávézóban újra

2016. augusztus 2-án kedden 21h-kor!



Fotó: Fazakas Rita, 2012














Christian Kobi szaxofonos és Sőrés Zsolt brácsás szabadimprovizációs zenei duója először 2013. februárjában játszott a Ludwig Múzeum izgalmas akusztikájú terében, az A hang szabadsága: John Cage a vasfüggöny mögött kiállításhoz kapcsolódóan. Kettejük együttműködése időközben állandóvá és intenzívebbé vált. Többször játszottak duóban Budapesten (a Lumenben éppen két évvel ezelőtt júliusban hallhattuk egyszerre erőteljes, absztrakt, expresszív, ugyanakkor érzékeny és rendkívül kifinomult akusztikus koncertjüket), valamint két nemzetközi formációval – a Thanos Chrysakis/Christian Kobi/Christian Skjødt/Sőrés Zsolt kvartettel és a KOSCOMAS-szal (Christian Kobi/Richard Scott/Oli Mayne/Sőrés Zsolt) – is megjelenés előtt állnak lemezeik az angol Aural Terrains kiadónál. Triójuk a legendás Henry Cow-alapító Tim Hodgkinsonnal pedig a tavalyi Ultrahang Fesztiválon debütált nagy sikerrel.
Első koncertjük A semmi visszhangja címet viselte, amellyel a cage-i attitűddel összhangban mintegy deklarálták, hogy improvizatív zenéjük a hallgatásra épül; az akusztikai tér és a közvetlen környezet adottságain keresztül a törékeny zenei időt aktív asszociációkat keltő, élő, kreatív, akár pillanatról pillanatra változó folyamatokkal és a művészi jelenlét erejével hozzák létre. Ilyenkor hangszer és előadó – avagy: szerencséjük, intuíciójuk, tapasztalatuk, felkészültségük (ezáltal pedig hang és tér) – összeolvad, és akár egy megfoghatatlan visszhangból, észrevétlenül, szinte a semmiből és a majdnem abszolút csendből eddig még nem hallott, új zene szabadul fel.

Christian KOBI – szoprán- és tenorszaxofon
░SŐRÉS Zsolt – öthúros mélyhegedű

A hely befogadóképessége korlátozott, érdemes időben érkezni!

Belépő nincs, a koncert végén zenészeink javára adományokat gyűjtünk!
Ajánlott adomány: 1000 HUF

Helyszín: Lumen Kávézó (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2-3.)

A koncert Facebook meghívója ITT érhető el.




Christian Kobi Bernben született. Klasszikus zenei tanulmányait a bázeli Hochschule Für Musikban kezdte, amelyet a párizsi Cité Internationale Des Artsban folytatott; posztgraduális képzésben Lucerne-ben vett részt, később pedig Zürichben tette le az improvizatív zenei előadóművész- és kortárs zeneszerző mestervizsgát. Kobi az elmúlt években számtalan szólókoncertet adott és vett részt a legkülönbözőbb zenekari projektben – Európától Ausztrálián át egészen Japánig. Együtt játszott, illetve készített felvételeket többek között a Konus Kvartettel, Christian Wolff-fal, Keith Rowe-val (AMM), Lionel Marchettivel, John Butcherrel és az S4 kvartettel, Fritz Hauserrel, Katharina Weberrel, és Sylvie Courvoisierrel. 2004 óta a neves berni nemzetközi improvizatív zenei fesztivál, a Zoom In művészeti vezetője. 2006-ban a Cubus Records lemezkiadó társalapítója, 2012-2013-ban pedig a Pro Helvetia által támogatott Szófa Budapest előadássorozat kurátora volt. Legutóbbi szólólemeze a lengyel BDTA kiadónál 2013-ban megjelent Rawlines. Kobi emellett 2015-ben az Ultrahang Fesztiválon a Trafóban a Phill Niblock műveit bemutató koncerten mint zenekarvezető is bemutatkozott a magyar közönségnek. A mostani Lumenbeli koncert után legközelebb majd csak 2016. október 15-én láthatjuk őt a Trafóban, mint a nemzetközi Sonic Mountain projekt vezetőjét (az együttes tagjai lesznek: Klaus Filip, Franz Hautzinger, Christian Kobi, Tomas Korber, Hans Koch, Thomas Peter, Sőrés Zsolt, Taku Sugimoto).
Christian Kobi és Sőrés Zsolt koncertje 2014. július 26-án a Lumen Kávézóban



Sőrés Zsolt több mint húsz éve aktív improvizatív-, elektroakusztikus és zörejzenész, experimentális zeneszerző, hangművész, független kurátor, író és szerkesztő. Jelenleg aktív formációi: I Belong to the Band (Jean-Michel Van Schouwburggal, Adam Bohmannel, Oli Mayne-nel), duó Jean-Hervé Péron Art-Erroristtal (az idén 45 éve működő, legendás krautrock zenekar, a Faust alapítójával), Ahad & ChrS (Christian Skjødttel), projektek Franz Hautzingerrel, Inconsolable Ghost (Hilary Jeffery-vel, Gideon Kiersszel) trió Richard Barrett-tel és Milana Zarićcsal, duó Bolcsó Bálinttal, Ahad & én (Tóth Pállal), Noise Flowers (Oli Mayne-nel és Wahorn Andrással) stb. Színházakkal, kortárstáncosokkal, videóművészekkel, költőkkel és filmrendezőkkel is dolgozik. A DoN’T Eat Group audiovizuális-interdiszciplináris performanszcsoport tagja. Az 1990-es évek végétől 2002-ig a Szünetjel Fesztivál egyik szervezője ill. művészeti vezetője, 2008-2010 között pedig a Relatív (Át)Hallások Nemzetközi Kortárs Zenei Találkozó kurátora volt. 2012-ben a kelet-európai országokban megrendezett Sound Exchange fesztivál-, szimpózium- és programsorozat magyar kurátora, 2014-ben pedig az első Magyarországon megrendezett reprezentatív, nemzetközi hanginstalláció-kiállítás, Az érzékelhető határán – más hangok kurátora volt. 2014-től tanít az LFZE elektronikus zenei médiaművészet szakán. 2008-ban Az autonómia új esélyei címmel szerkesztett kötetet Hakim Bey aka Peter Lamborn Wilson és más ontológiai anarchisták műveiből. 2015 szeptembere óta tagja az immár negyven éve létező, Ana-Maria Avram és Iancu Dumitrescu román avantgárd zeneszerzők által vezetett Hyperion International Ensemble-nek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci -

ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS – THE WASP BOUTIQUE (2LP+DVD+DOWNLOAD CODE, pH-22)

PRESS RELEASE: FEBRUARY 2014 ARTIST: ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS ALBUM TITLE: THE WASP BOUTIQUE LABEL: PERIPHERAL CONSERVE (pH-22) FORMAT: DOUBLE VINYL (500 copies with DIGITAL DOWNLOAD CODE). Copies will come with a DVD of a portrait film of the two musicians by Douglas Hart and Peter Strickland. DISTRIBUTION: The state51 Conspiracy from MARCH, 2014 Outer design and disc labels: Babs Santini TRACKS: Side A 1. Was ist los da oben? 13:16 2. 100gr de protéine 11:59 Side B 3. Saute! 4:44 4. Sorry, it’s illegal 15:30 Side C 5. 20th September 13:02 6. Sans Parole 9:48 Side D 7. Luvoco 15:20 Total playing time: 83:44 Art-Errorist (Jean-Hervé Péron) : lyrics / vocals, bass guitar, acoustic guitar, trumpet, cavaquinho, psalterion, loops, samples, oil barrel, thermic chainsaw, hammerdrill, effects Zsolt Sőrés (Ahad) : viola, circuit bent toys, home-mades, ”lo-fi” synthesizers, crackle box, Korg DS-10, theramin, dictaphone tapes, percussions, sonorous objects,

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t